RESIDENT EVIL REQUIEM (PS5, PSN)

Rekviem egy álomért.

Egy új Resident Evil bemutatója általában a korábbi részek összegzésével, kronológiai emlékeztetővel vagy a tesztelő rajongásának bemutatásával szokott kezdődni és most én is az utóbbival élnék, bár kissé rendhagyó módon. Szóval én szintén nagyon szeretem a szériát. Úgy egy hónapja.
Néhány résszel találkoztam már korábban, de az első részről és így a folytatásokról anno lemaradtam, a 7. epizód fojtogató atmoszféráját pedig nem tudtam befogadni, emiatt pedig az azt követő Village is kimaradt, hiába volt amúgy szimpatikus a körítés. Aztán ügyesen időzítve ez utóbbi bekerült a PS Plus Premium szolgáltatásba, számomra pedig ez pont annyi motivációval ért, hogy elkezdjem a pótlást. Ez olyan jól sikerült, hogy az ismerkedés hamar átcsapott darálásba és szinte az egész sorozaton végigküzdöttem magam egy röpke hónap alatt. A végén pedig rá kellett jönnöm, hogy én igazság szerint nagyon szeretem a receptet, amit ez a franchise (legtöbb része) képvisel, így hatalmas volt a boldogság, mikor nálam landolt a legújabb rész, a Requiem tesztkódja. 

Ennek köszönhetően igen élénken él bennem az agyonfacsart történet az ABC vírusokról, összeesküvésekről, na meg a különböző játékmenetbéli megoldások is, szóval rendkívül kíváncsi voltam, mit fog villantani az új epizód. Sztori szempontjából a kötelezőt, szokás szerint sikerült az utolsó fél óráig rejtegetniük a nagy megfejtéseket, addig épphogy annyit csavarintanak mindig rajta és pont annyi infót csepegtetnek, hogy menni akarjunk tovább, mindenről lerántani a leplet. Hatalmas, franchise-t megrázó meglepetésekre azért nem kell számítani, túlzottan nem távolodtak el az ismert frázisoktól, de a végére úgy éreztem, hogy az alcím teljesen jogos, sőt, többlet tartalommal is bír, így elégedetten bólogattam a stáblista alatt.

Grace Ashcroft, a néhai újságíró Alyssa Ashcroft (RE: Outbreak) lánya az FBI adatelemző részlegén dolgozik, mikor (burkolt terápiás célból is) kirendelik egy rejtélyes gyilkossághoz, ami ugyanabban a hotelben történt, ahol édesanyját is elvesztette. Itt igen hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nem a véletlen események játszottak össze, egy rejtélyes és kissé D-vitamin hiányos alak, Dr. Victor Gideon akarja elrabolni a lányt, hogy elvigye magánkórházába. Hogy mi okból, az természetesen szépen lassan ki fog derülni. Ezalatt a közönségkedvenc Leon még mindig a DSO berkein belül tevékenykedve nyomozást folytat egy véletlenszerűnek tűnő gyilkosság sorozat után, aminek áldozatai között egy új, eddig azonosítatlan biofegyver lehet az összefüggés. Emellett harmadik stádiumú T-vírus fertőzésben szenved, úgyhogy hősünknek nincs túlzottan jó kedve.

A játékban felváltva irányítjuk majd a két főszereplőt, kit hosszabb, kit rövidebb ideig, de kalandjuk már az első percekben összefonódik és egészen a végéig így is marad. Nagyon tetszett, hogy mennyire folyamatos a cselekmény, hála az íróknak, akik sosem akasztanak meg minket felesleges és túlírt expozíciókkal vagy párbeszédekkel. Nincs időhúzás, még a törékeny Grace is hamar felismeri, hogy most éppen mit kellene tennie és nem lamentál hosszasan, csak annyira, hogy az hihető és a fejlődése szempontjából indokolt legyen. Leon cserébe már egy sokkal tapasztaltabb róka, akit már szinte semmivel nem lehet kizökkenteni és úgy szórja poénos egysorosait, akár a töltényeket a zombikba.

A hős duó a játékmenetet is két jól elhatárolható szekcióra bontja, amik folyamatosan váltják egymást, de azért észrevehetően inkább a leányzóé a sztori első fele és az akcióhősé a másik. Grace-cel egy hatalmas kúriában kórházban sétálunk majd fel-alá, a már ismert sémákat követve, tehát kulcsokat, alapanyagokat, felszereléseket gyűjtögetünk a túlságosan is szűkös, de szép lassan bővíthető batyunkba, miközben egy (de néha több, hi-hi) túlméretezett rémség kajtat utánunk a folyosókon, biztosítva azt, hogy egy pillanatig ne érezzük nyugiban magunkat. Nem tudtam eldönteni, hogy ez inkább a rajongók irányába tett gesztus, vagy csak a Capcom hiszi, hogy elképzelhetetlen egy Resi olyan épület nélkül, ahol még a fridzsidert is négy darab, egyszarvú alakú fagylaltoskanállal kell kinyitni. Emiatt nagyon hamar komfortosan mozogtam az aktuális ingatlanban és hiába az új alaprajz vagy az ijesztgetések, a visszatérő minták miatt már túl ismerősnek hatottak az olyan feladványok, mikor kódokat, kulcsokat vagy egy újabb biztosítékot kutatunk.

Érezhették ezt a fejlesztők is ezért megpróbálták feldobni a bóklászást egy új kraftolási móddal. A fertőzöttek megsemmisítése után, néhányukból vért vehetünk, ami egy újabb nyersanyagnak felel meg és hozzáadva egy másik hozzávalót, töltényt, gyógyszert és egyéb tárgyakat eszkábálhatunk. Az így létrehozható cuccok listáját pedig fokozatosan bővíthetjük leírások és vérminták megtalálásával. Az utóbbi az izgalmasabb, mert ilyenkor el kell jutnunk az analizáló műszerhez és egy logikai játék során tudjuk megnyitni a fejlesztéseket. Nagyon sajnáltam, hogy ezzel a minijátékkal olyan kevésszer találkozunk, de gondolom nem akarták elcsépelni. Azt meg, hogy miként tudok skulót gyártani vérből és szemétből, inkább ne firtassuk.

Grace nem egy G.I.Jane, így harci képességei meglehetősen korlátozottak, a 9mm-es pisztolynál nem is lesz kezében nagyobb kaliber. Bár Leon egy ponton kölcsön adja neki a hatalmas revolverét, amit alig képes tartani és elsütve azt szegény lány csak rázza a kezeit. Apróság, de imádtam, hogy még erre is figyeltek. Ha túl közel kerül egy csúfság, akkor pedig késével nyomatékosítja nemtetszését. Ez azért hasznos, mert ilyenkor megtántorodik a zombi, mi pedig így gyorsan ellökhetjük, a földre taszítva pedig könnyebben elbánhatunk vele. Emellett vannak olyan esetek, mikor egy-egy jószág egyszer csak tovább fejlődik és megerősödve felpattan a földről, hiába nulláztuk már le korábban. Ezek ellen a rengeteg ólom, vagy egy speckó ellenanyag a legjobb fegyver, tehát érdemes betárazni a cuccból, hogy kellő időben használhassuk. Ha nagyon biztosra karunk menni, a földön fekvő tetemekbe előre is befecskendezhetjük a koktélt, megelőzve így az átalakulást, csak győzzünk eleget előállítani.

Miss Ashcroft bőrében tehát a lassabb tempójú játékmenetet élvezhetjük, de ha valaki a puskaporosabb, feszesebb epizódokat kedveli, az sem fog csalódni, ugyanis Mr. Kennedy szála nekik kedvez. Vele játszva 4. rész vagy a Village pörgősebb jelenetei köszönhetnek vissza. Sokkal több ellenség, nagyobb inventory, többféle feloldható és fejleszthető fegyver vár ránk, ráadásul ezeket szintén egy új rendszerrel vásárolhatjuk meg. Minden leölt rusnyaságért pontokat kapunk, ez lesz gyakorlatilag a valuta, amit a mentési pontokon található BSAA ládáknál költhetünk el. A stukkereket három ponton is módosíthatjuk, bónuszként pedig egy-egy extra előnyt adó amulettet is rájuk aggathatunk, már ha megtaláljuk őket valahol a pályán. Érdemes figyelmesen haladni, mert ha látunk egy gázpalackot, akkor egy jól irányzott lendítés után könnyedén megritkíthatjuk a tömeget. Ezen felül a fertőzöttek által elejtett fejszéket, vascsöveket is felkaphatjuk a földről és a legközelebbi csúnyaság fejébe állíthatjuk, ha pedig esetleg egy láncfűrészt ejtenek el, na akkor kezdődik az igazi móka. A kedvencem viszont a kis harci fejszénk volt, amivel nem csak a szép pofikánkat védhetjük meg, de az új, dögös kivégzéseket is ennek segítségével mutatjuk be.

Ezzel pedig elérkeztünk az egyik legizgalmasabb részhez, ami Leonhoz köthető és nem mechanikai újdonságról van szó, hanem Raccoon City-hez. Már az előzetesek is ellőtték, sőt a marketing kampány java szintén arra fókuszált, hogy visszatérünk a kiindulópontba, a városba, amit sok-sok éve, azon a bizonyos októberi elsejei éjszakán egy becsapódó rakéta a földdel tett egyenlővé, mivel a hatóságok más megoldást nem láttak a zombik és a fertőzés megfékezésére. De vajon tényleg így és emiatt történt? Ez is ki fog derülni, mindenesetre türelemre inteném az izgatott rajongókat, mert sok-sok óra eltelik majd, mire ismét a szellemváros utcáira tehetjük lábunkat. Ezen szekvencia viszont vegyes élményeket váltott ki belőlem.

Az itt töltött idő nagy részében az elhagyatott és romos város egy kisebb kerületében ténykedünk majd. A cselekmény szempontjából botrányos időhúzás történik, ugyanis egy zárt kapun való áthaladáshoz szükséges bomba aktiválásán dolgozunk, aminek detonátorát -most figyelj: három részre szerelték és a környező épületekben tárolják. Talán kár ezt számonkérni, mert a sorozatban folyamatosan visszatérő jelenségről van szó, csak itt a Raccoon-i kiruccanás tetemes része erről szól. A másik kisebb csalódásom a pálya vizuális stílusa volt. A lerobbant, kockaépületek alapján nem tudtam volna megmondani, melyik városban is járunk, a romok közti szörnyvadászat közben pedig többször inkább a The Last of Us hangulata kapott el, ami nem feltétlen baj, csak nem biztos, hogy ez volt a terv.

Ám amennyiben túllendülünk a körítésen, akkor az egész játék egyik legélvezetesebb fejezetével lesz dolgunk. Az talán nem nagy spoiler, hogy hiába pusztult el elvileg minden, itt is fogunk élőholtakkal találkozni, ám amikor és ahogyan először megjelennek, na az tényleg bitang hatásos rész. Számtalan jelenet égett belém ebből a fejezetből, az elárasztott parkolótól kezdve a leomlott felhőkarcolón történő átmászásig, ahol ráadásul a legszórakoztatóbb módokon végezhetünk a zsoldos zombikkal. És még csak ezután érkezünk meg a Rendőrségre.

Oda, ahol minden rajongó és a 2. rész Remake-jét ismerő játékos könnybe lábadt szemekkel fog végigsétálni, szépen lassan, nehogy bármiről is lemaradjon. Hogy ez főhajtás, kikacsintás, vagy nettó fan service, azt mindenki máshogy ítéli meg, én mindenesetre nagyon élveztem, ám ahhoz képest, mennyire reklámozták, meglepően kevés időt töltünk majd az egykori múzeum leomlott falai között.
Igazi hullámvasút tehát a játék második fele, ahol egyszer magasabb fordulatszámra váltva küzdünk, majd párás szemmel nézzük az egykori S.T.A.R.S. csapat megsárgult fotóját, hogy pár pillanattal később, egy, már-már a 6. epizódot idéző, vad motoros üldözés közepette, ledőlt felhőkarcolók peremén száguldozzunk.

Ezt viszont egy cseppet sem fogjuk bánni, mert ahogy ezek a jelenetek össze vannak rakva és meg vannak komponálva, az valami egészen fantasztikus. Az arcmimikáktól is áradozhatnék, de inkább olyan apróságokon hüledezem, mint Grace időnként kipiruló arca, az izzadtság a bőrén, vagy ahogy egyre jobban koszolódik a ruhája, keze és körmei. A zombik változatosak és soha ilyen csúfak nem voltak, hála az elképesztő részletességű kidolgozásuknak. Teljesen odáig voltam az eldobott Molotov-koktél effektjén, ahogy látni lehet az alkohol -és így a tűz- terjedését a falon és a földön, vagy hogy a kifröccsenő vér ott marad ezeken a felületeken. A csatorna vize feletti csöveken látható fényvisszaverődésen, a széltől libbenő csipkefüggöny animációján vagy a vitrin üvegén lassan megjelenő tükörképünkben másodpercekig gyönyörködtem, pedig ezek apróságok. Ahogy a kórházban nyomunkban caplat az egyik túlméretezett lény, és passzírozza át magát a folyosókon, meg ajtónyílásokon, aközben repedezik a vakolat és törnek a bútorok. Mind a kórház, mind a város megjelenítése, a részletek, a hangulat olyan magas minőséget képvisel, amin csak ámuldoztam a végigjátszás során. Egyedül egy-két sötét és füstös helyen futottam furcsa grafikai anomáliákba, ahol furcsán darabossá vált a falfelület, illetve néha látszott a képernyő szélén némi vibrálás, valószínűleg a program folyamatosan renderelte a fényeléseket, meg effekteket és az csúszott be a látótér szélére.

Ráadásul, ha Pro konzol zümmög a TV alatt, akkor aztán pislogni sem merünk majd, ugyanis a PSSR2, a Sony felskálázó technikájának új verziója ebben a játékban debütál. Ennek köszönhetően az alapból 1080p-ben futó progi szinte tűéles minőségben jelenik meg a képernyőn, miközben nagyjából tartja a 60 FPS képfrissítést. Ez még csak az első fecske, de a hozzáértők azt mondják, a PC-kben megtalálható, hasonló felskálázások szintjét elérő megoldást sikerült elérni a mérnököknek, a következő hónapokban még 50 játék kapja meg hozzá a frissítést.

Megjegyezném továbbá, hogy a karaktereink eltérő perspektívát kaptak: Grace irányítását belső, míg Leonét külső nézőpontban álmodták meg a fejlesztők, de ezt bármikor kedvünkre változtathatjuk a beállításokban, így akár az egész játékot lenyomhatjuk TPS-ként, amely esetben extra animációkat is láthatunk a szereplőktől. Úgy vettem észre, hogy működik a fejlesztői koncepció, mert a csajszival egyfelől kisebb dolgokat keresgélünk majd a bútorokkal és egyéb tárgyakkal teletömött épületben, másfelől nála hangsúlyosabbak a paráztató részek, míg Scott úrfi nagyobb tereken és több ellenség között mozog, így vele indokoltabb a szélesebb látómező. Én tehát engedtem a csapat elképzelésének, de akár egy újrajátszást is érhet a felcserélt kameranézet.

Ami viszont még a grafikán is túl tesz, az bizony az audio szekció. Fület bizsergető a 3D hangzás, már amennyire élhetek ezzel a jelzővel egy zombikkal tömött stuffban. Minden kopogás, recsegés és apró nesz iránya pontosan beazonosítható, a zombik hörgése bekúszik a bőr alá, a lövések és robbanások zajára pedig ne csodálkozzunk, ha felkopog az alsó szomszéd. Kiváló a szinkronmunka is, öröm volt hallgatni a dialógusokat és odaszúrt megjegyzéseket.

Nagy gondban vagyok az értékelést illetően, mert ha őszinte szeretnék lenni, az új Resident Evil inkább érződik egy Best of… válogatásnak a sorozat előző és legjobban működő részeiből, mint egy következő generációs lépésnek, amilyen például a 4. vagy később a 7. rész volt. Ha hasonlót vártál a Requiem-től is, akkor könnyen csalódhatsz, mert az ismert formulát feldobó kisebb mechanikák nem elég fajsúlyosak azzal szemben, hogy már megint egy hatalmas építményben kell sunnyogva gyűjtögetnünk, emellett nekem kicsit kevésnek tűnt Raccoon City szerepeltetése és fontossága is. Ha most azt kérném, hogy az előző felvonások alapján tippeld meg, hogy milyen helyszínen végződik a történet, biztosíthatlak afelől, hogy eltalálnád. Ez pedig pontosan jellemzi azt, amire gondolok.

Ellenben mindezt olyan magas szintű prezentációval teszi a stúdió, és olyan magával ragadó lendülete van az írásnak, ami miatt hajlandó az ember mindezt megbocsájtani és engedni a nekik, hogy vigyék csak végig ezen 10-15 órás, szórakoztató és izgalmas kalandon. Nagyon élveztem a végigjátszást és biztos vagyok benne, hogy a rajongók nagy része szintén így érez majd, mégis remélem, hogy nem akarnak örökké a nosztalgiánkra építeni és legközelebb mernek komolyabban belenyúlni a receptbe. Az elmúlt években jó irányba indult a Capcom, ezért nem szeretnék rekviemet mondani értük, de azért az álmukért, hogy a mostani lesz a legjobb rész, sajnos muszáj vagyok.