Little Big Adventure: Twinsen’s Quest (PS5, PS4, PSN)

Nem minden arany, ami remake.

Töredelmesen beismerem, nem játszottam az eredetivel, így kénytelen vagyok bemondásra, valamint a neten fellelhető videók alapján elhinni, hogy a Microids által kiadott Little Big Adventure: Twinsen’s Quest eredetije volt annyira jó játék, illetve dobott rajta annyit a nosztalgia, hogy érdemesnek tartották felfrissíteni. Hiszen remastert, de főleg remake-et többnyire olyan elsimert játékok kapnak, amelyeknek nemcsak a mai napig megvan a rajongói bázisuk, de a modern játékok közt is helyt tudnak állni. Ebben az esetben azonban vakarhatom a fejem hogy mi ment félre, mivel a játék új verziója jelenlegi állapotában egy erős közepes hatását kelti, az érzés minden frusztráló hozadékával.

A történet helyszíne Twinsun, egy kis szigetközösség fantáziavilága, amelynek idilljét felborítja a gonosz Dr. FunFrock, aki klónkatonái és csatlósaik segítségével átveszi az irányítást a lakosok felett, majd egy körzetekre és felügyelő örökre osztott katonaállamot létrehozva uralkodik rajtuk. Ezt elégeli meg hősünk, Twinsen, aki húgának elrablását követően nagy utazásnak indul, hogy világa legrejtettebb pontjait bejárva felvegye a kapcsolatot az alakulóban lévő ellenállással, majd segítségükkel hadba álljon és véget vessen a rémuralomnak. Ismerős, de jól működő alapok, elnyomó zsarnok; lázadó, szeleburdi, de szerethető hős, hol van hát a probléma?

Rögtön a kezdéskor érkezik az első gyomros, ugyanis egyből érzékelhetjük, hogy az irányítás katasztrófa. Ez legelőször akkor ütközik ki, amikor Twinsennel megpróbálunk felugrani egy eszközre, hogy kiszökhessünk  börtöncellánkból. Ugrálnék én ballra-jobbra, de a lendület túlhord, a nekifutással pedig teljesen máshol landolunk, mint ahol illene. Ezt még talán gyorsan megszokja az ember, esetleg el is tudja fogadni, ám már az első enemy encounter alatt rádöbbenhetünk, hogy a harcrendszer ugyanilyen körülményes. A játék során szerzünk több típusú labdát, amelyek közül némelyik pattog, némelyik gurul vagy épp visszatér a kezünkbe, de egy dolog közös bennük: célozni mindegyikkel lehetetlen. A régi játékok legrosszabb elemét idézi, amikor nem lehetett még mozgásból támadni, csak egy helyben megállva, ezzel is remek rálátást és lehetőséget biztosítva a környék összes csatlósának, hogy becélozhasson.

Kezdetben ehhez ráadásként adódik az ellenfelek túlzott erőssége. Egy-egy gonosz kilövéséhez négy-öt sikeres dobás szükséges, miközben azok állandóan futkosnak, mi pedig igyekszünk rendesen becélozni őket. Ennek eredménye egy rendkívül kínos táncolgatás egymás körül, mely során az ellen folyamatos lézer-, vagy golyózáport küld ránk, mi pedig ennek töredékét tudjuk viszonozni ugyanannyi idő alatt. A pályákon beszerezhetők továbbá lóherék, amelyek elhasználásával nem halálozunk el az életcsík lemerülése esetén sem, ott folytathatjuk, ahol voltunk. Sajnos ezek sem kifogyhatatlanok, a sokadik újrakezdés pedig az állandó mentési lehetőségek ellenére is igazán frusztrálóvá tud válni, különösen, mivel nehezen tudunk eligazodni a feladatokon.

Ezzel kicsit önmagam ellen is beszélek, hiszen én kérem állandóan számon a túl sok tippet az újgenerációs játékokban, itt azonban ellenkező eset problémája forog fenn. A különböző szigetek bejárása során ugyanis mintha egy félkész RPG-ben érezné magát az ember, szinte minden ránk van bízva. Nekünk kell megtalálni a megfelelő embert, akivel beszélnünk kell, hogy információt adjon az ellenállás tagjairól. Mi keressük meg a megfelelő épületet, ahová belépve titkos utakat nyithatunk meg magunknak, miközben minden sarokról veszély leselkedik ránk. Értem én, mi a cél, a felfedezés örömének visszahozatala és/vagy megidézése az eredetiből, de ebben a formában egyszerűen sok, mivel a játék maga nem RPG, az ember rohangál fel-alá, de hiába szól hozzá minden egyes NPC-hez, csak töredékük ad bármi információt is neki.

Amikor nem ezzel vagyunk elfoglalva, currencyt gyűjtögethetünk. Ez úgy történik, hogy az NPC-khez hasonlóan folyamatosan interakcióba lépünk minden minket körülvevő kis tárggyal, ruhákkal, fiókokkal, könyvekkel, satöbbivel, hogy azok zsebünkbe potyogtassanak fizetőeszközöket. A másik, sokkal hatékonyabb módszer a titkos járatok felkeresése, amelyekben rejtett ládák találhatók jóval nagyobb értékkel, rendszerint a csatornák mélyén, és egy-egy átlagosnak tűnő ház hátuljában, esetleg a helyi könyvtár vagy bár egy félreeső részében.

A szereplők szövegelései elég kezdetlegesek, ráadásul nem túl profi színészek mondhatták fel őket, vagy épp rossz instrukciók mentén, mivel jórészt csak irritáló hangon gügyögnek, miközben a játék maga láthatóan nem óvodásoknak készült. Még szerencse, hogy a különböző zenék ellenben hangulatosak, ami tényleg a korabeli fantasy sztorik kalandos hangulatát idézik. Járunk rengeteg szigeten, FunFrock embereinek titkos börtöneiben, laborokban, építési területeken, hogy mindenhol tapasztalhassuk a hatalom korlátozó intézkedéseit és szabotálhassuk azokat. A változatos dallamok pedig elkísérik utunkat, ráadásul a szintén egész igényes átvezető animációkban is jól működnek, amelyekből azonban sajnos keveset kapunk.

Ez utóbbiak sajnos sokkal jobbra sikerültek, mint a játékmenet, egy modern animációs film érzetét keltik, és bár minimális interakció történik bennük, így is többet mondanak, mint a folyamatos beszélgetések a játék során. Kicsit tanácstalanul állok előtte, hogy kinek is készült volna az egész igazán, mert az eredeti rajongói nyilván felnőttek, a tálalás viszont külcsínben és megvalósításban egy gyerekmese világa akar lenni, míg a feladatok és a harc sokkal nehezebb, frusztrálóbb, minthogy őket lekösse.

Szomorúan álltam fel a Twinsen’s Quest elől, mert bár nem az a kolosszális kudarc, mint a szintén Microids által kiadott Flashback 2 volt, de így is a legrosszabb fajta közepes játékokat képviseli. Világa vizuálisan megnyerő, ám se nem elég izgalmas, se nem elég jól kigondolt, hogy elvigye a minimális cselekményét a hátán. A gameplay pedig túl körülményes, ráadásul rendszeresen cserben is hagy, így hamar ráunhat az ember. Egyedül annak tudok örülni, hogy úgy néz ki, a Microids továbbra is igyekszik a régi klasszikusokat visszahozni a köztudatba, de úgy néz ki, továbbra is a megfelelő módot keresik erre. Ez a játék, ha nem is egy lépés hátra, de határozottan továbbra is rossz irányba halad.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)